Változó, hogy mi jut az emberek eszébe, amikor a japánok öltözködési stílusáról és kinézetéről van szó. Vannak, akiknek egyből a tipikus japán dolgozók ugranak be, akik mind ugyanolyan visszafogott ruhában, ugyanazokban a színekben és ugyanolyan hajstílussal ülnek egész álló nap a munkahelyükön. Másoknak a gyönyörű selyem kimonók villannak be. Olyanok is vannak, akiknek pedig a rengeteg őrült öltözködési stílus egyike jut eszébe, amelyeknek a képviselői például gyereknek vagy félelmetes emberi szörnynek öltözve róják az utcákat.
Az én egyik kedvencem az, amit itthon leginkább harajuku stílusként emlegetnek, bár azon belül is rengeteg irányzat létezik valójában. Imádom a vad és színes ruhákat, a nagy, színpompás frizurákat, és a cuki kiegészítőket. Egész gyűjteményem van otthon ezekből, sajnos azonban nincs lehetőség minden nap kiélni a vágyaimat. A munkám miatt hétköznap sokkal visszafogottabban kell öltözködnöm, nem állíthatok be hatalmas rózsaszín tüllszoknyában dolgozni.
Pár apróságot azért igyekszem viszont mégis becsempészni az unalmas hétköznapokba, és az egyik ilyen a körmöm. Pár éve megtanultam saját magamnak elkészíteni a körmeimet, és azóta mindig valami színes, cuki körmöt alkotok magamnak. A Pipereporta.hu oldalról szoktam rendelni hozzá a színezőket: https://www.pipereporta.hu/sct/374099/Szinezok.
Ezek közül először a mica porokat kezdtem el használni, mert úgy hallottam, körömdíszítéshez is jók, ráadásul a körmökön a csillogó hatásuk is jobban látszani szokott. A mica por tulajdonképpen fém-oxidok és mica pala (csillámpala) keveréke. A Pipereporta.hu-ról már az összes színből rendeltem, az ezüst-fehérből pont mostanában kell majd újratöltenem a készleteimet.
Az elején egyébként nagyon lassan fogytak a színezőim, ez zavart is egy kicsit, úgyhogy elkezdtem utánanézni, mire használhatnám még őket. Rájöttem, hogy a mica porokat például különböző kozmetikai termékekben (ajakápolókban, krémekben, fürdőbombákban stb.) is lehet használni, de ezekből igazából már megvannak a bevált termékek, amelyeket szeretek használni, úgyhogy nem nagyon láttam benne fantáziát. Lehet azonban szappanok színezéséhez is használni őket, és ez már rögtön felkeltette az érdeklődésemet.
A Pipereporta.hu oktatóvideóiban megnéztem, hogyan lehet szappant készíteni, és már nyitottam is meg a https://www.pipereporta.hu/sct/374099/Szinezok oldalt ismét, hogy még több fajta színezőt rendeljek. A mica porok mellett EazyColours kozmetikai színezők és glitterek is elérhetők a webáruházban. Mindegyik fajtából rendeltem, mert a képzeletem rögtön szárnyalni kezdett, többféle szappant is szerettem volna készíteni. Az EazyColours színezőnél az is szimpatikus volt, hogy allergénmentes, parabénmentes és vegánbarát, nem végeztek velük kísérleteket állatokkal. Ebből tehát több szín is a kosaramba került.
A rendeléssel könnyű dolgom volt, mert a Pipereporta.hu-n egy külön kategória van a szappanhoz szükséges alapanyagoknak, így a színezők mellett a többi hozzávalót is szépen össze tudtam válogatni magamnak. Egy másik kategóriában szappanöntő formákat is találtam, az oktatóvideók között pedig utána tudtam nézni a használatuknak. Összeválogattam minden hozzávalót, majd végigmentem a rendelési folyamaton. Több fizetési és szállítási mód közül lehetett választani, még személyes átvételre is van lehetőség a Pipereporta.hu budapesti boltjában. Én most a házhozszállítást választottam.
Miután megérkezett minden, a rá következő hétvégén neki is álltam elkészíteni az első szappanjaimat. Kicsit féltem, hogy nem lesznek olyan szép színűek, mint a képeken, mert azért ki kell kísérletezni a megfelelő arányt ahhoz, hogy elérjem a megálmodott színt. Az első darabok tényleg kicsit bénák lettek, de azóta folyamatosan kísérletezem a színekkel és a különböző módszerekkel. Ha valaki esetleg szintén kedvet kapott még ahhoz, hogy egy kis extra színt csempésszen a napjaiba, itt tudja megrendelni a színezőket, amelyekről beszéltem: https://www.pipereporta.hu/sct/374099/Szinezok.