A japán kultúra sokáig egyáltalán nem foglalkoztatott engem. Volt egy rajzfilmcsatorna, ami este 8 után átváltott animék vetítésére. Ezek olyan japán animációs sorozatok, amik általában nem csak gyerekeknek készülnek. Na, én ezeket kifejezetten utáltam. Mindig féltem az erőszaktól és a felnőtt tartalmaktól, amik ezekben voltak. Éppen ezért évekig nem is mentem utána a közelükbe.
Vicces visszagondolni arra, hogy ez milyen sokáig maradt így, miközben manapság teljesen az életem része a japán kultúra. A fordulópont akkor következett be, mikor az egyik barátomat elkezdte érdekelni a teázás. A különböző japán zöldteák rendelése mellé pedig mindig néztünk valamilyen animét. Ő vezetett be ebbe a világba, amiért máig nagyon hálás vagyok neki.
Az anime nézés kapcsán ugyanis egy meglepő dilemmával találja szembe magát az ember. Nem az lesz a probléma, hogy nincs mit néznünk, hanem hogy túl sok sorozatból választhatunk. Ezeknek a minősége pedig sokszor elég gyatra tud lenni. Ezért volt nekem akkora szerencsém ezzel a barátommal, mivel ő már átszenvedte magát a rosszakon és mindig csak a legjavát mutatta nekem ennek a művészeti médiumnak.
Persze nem az animéknél ért véget a történet. Elmentem egyetemre, ahol keleti nyelvek szakon továbbra is a közelében maradtam a japán kultúrának. Főleg azért, mert a szobatársam és gyerekkori barátom konkrétan ezt a nyelvet tanulta. Az évek során felszedtem pár dolgot én is belőle, de sosem volt igazán komoly, mélyreható tudásom.
Aztán egy évvel ezelőtt elhatároztuk ugyanezzel a barátommal, hogy lehet, ki fogunk nézni Japánba egyszer. Ehhez pedig elengedhetetlen az, hogy az ember legalább kommunikációs szinten el tudjon beszélni japánul. Éppen ezért, az elhatározás óta szinte minden nap tanulok egy kis japánt. Nem mindig ugyanolyan az erőfeszítésem, vagy a motivációm, de az ilyen nagy vállalásoknál ez szerintem teljesen normális. Kíváncsi leszek, hogy az év végére vagy jövőre hol fogok majd tartani.
Egyébként ez az egész nem jöhetett volna össze, ha ez a barátom nem segített volna nekem. Én pedig nagyon meg szerettem volna ezt hálálni valamivel, főleg mert már közeledett a születésnapja. Mielőtt rátaláltam volna a Magnolion oldalára, teljes mértékben el voltam veszve. Ha ugyanis egyedi pólót szeretnétek venni, akkor általában nagyon gyatra a választék, a különböző pólós oldalakon. Képzeljétek el a legunalmasabb, fárasztóbb favicceket, mint feliratokat. Egyre inkább kétségbe kezdtem esni, hogy nem fogok találni egy normális pólós boltot, ahol végre egyedi mintákat lehet látni.
Ekkor pillantottam meg az egyedi póló nyomás kiírást, ezen keresztül pedig végül a Magnolion oldalára kerültem. Jóleső érzés volt végig tekinteni a Magnolion kezdőlapján. Mivel nagyon egyértelmű volt, hogy mit-merre talál az ember. Ez egy hatalmas szempont szerintem, különösen a mai világban, ahol sok cég nincs tisztában azzal, hogy mennyire nehéz fenntartani a figyelmét egy internetes vásárlónak.
A Magnolion azonban más módokon is megpróbál elbűvölni minket. Ezekért pedig én mind nagyon hálás voltam. Például, hogy ha belépünk az oldalra, az első dolog, ami fel fog ugrani, az egy szerencsekerék lesz. Ha ezt megpörgetjük, akkor biztosan kapni fogunk valami egyedi kedvezményt a rendelésünkre. Ennél szuperebb első benyomást pedig nehezen lehetett volna hagyni.
Ha ránézünk a Magnolion fejlécére, akkor azt az állítást fogjuk látni, hogy náluk több, mint 10 000 teljesen egyedi mintából válogathatunk. Ez egy hatalmas szám, ha egyedi póló nyomásról van szó. Nem is igazán akartam elhinni, hogy ez lehetséges, de nemsokára felfedeztem, hogy mégis mi az, ami ennyire különlegessé teszi a Magnolion oldalán kapható pólókat. A titok nem más, minthogy az itteni mintákat, mesterséges intelligenciával hozzák létre. Ez pedig lehetővé teszi azt, hogy sokkal rövidebb idő alatt meg tudjanak kreálni jóval több mintát, mint más boltok.
De ezen kívül is van még bőven előnye ennek a módszernek. Mint korábban mondtam, nagyon el voltam keseredve azon, hogy manapság milyen unalmas pólókat lehet csak beszerezni ajándéknak. Itt azonban a mesterséges intelligencia miatt az egyedi póló nyomás tényleg egyedi. Ilyen mintákat ugyanis máshol biztos nem láttunk még.
Persze feljöhet a kérdés, hogy mégis milyen minták ezek? Hiszen egy hagyományos póló boltnak legalább megvan az az előnye, hogy biztosan tudjuk, hogy mit fogunk találni rajta. Szerencsére azonban a Magnolion-nál tényleg csak a képzeletünk szab határt annak, hogy milyen pólót rendeljünk. Nem kell mást tennünk, mint a felső keresőbe beírni az egyik ötletünket, ezt követően pedig megkapjuk az összes olyan pólót, ami megfelel a keresési kritériumoknak.
Engem teljesen lenyűgözött az, amit láttam. A több, mint 10 000 minta között azonban még továbbra is könnyen el lehetett volna tévedni. Éppen ezért olyan jó, hogy a Magnolion lehetőséget ad nekünk arra, hogy többféleképpen személyre szabjuk a választékot. Gondoljunk csak olyan kategóriákra, mint a zene, űr, vagy egyéb, különböző hobbik. Elég csak rákattintanunk az egyik ilyen kiírásra és máris leszűkül a pólók listája.
Abban az esetben pedig, ha tényleg nincs ötletünk arról, hogy milyen pólót vegyünk, akkor használhatjuk az inspiráció menüpontot. Itt ugyanis a legérdekesebb pólókat gyűjtik össze egy helyre, amiből bátran válogathatunk. Ezek közül egy csomó engem is teljes mértékben meglepett és megváltoztatta azt, hogy miként keresgéltem utána.
Arról ejtenék még pár szót, hogy a Magnolion milyen árakkal dolgozik. Alapból, ha egy egyedi mintás pólót szeretnénk, azért sokszor vagyonokat kell kifizetnünk egy hagyományos boltban. Itt azonban nem ez a helyzet. Jóval kedvezőbbek az áraik, mint bármi amihez szoktunk. Ráadásul itt tényleg nem kell majd attól félni, hogy szembejön velünk valaki az utcán, aki ugyanazt a pólót hordja, mint mi.
Az egyedi póló nyomás pedig azt is lehetővé teszi, hogy mindig legyen a saját méretünknek megfelelő termék. Mikor ruhaboltba megyek, ez talán a legidegesítőbb része az egész folyamatnak. Nagy nehezen végre találunk valamit, ami tetszik, és kiderül, hogy csak XL-es és S-es méretben elérhető. Ha azonban a Magnolion oldaláról rendelünk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy lesz a méretünkben.
Ezekkel a dolgokkal nagyon meg tudott nyerni a Magnolion és úgy gondoltam, hogy tényleg nem találhatnék jobb, és egyedibb ajándékot a barátomnak. Már csak attól tartottam egy kicsit, hogy a rendelés folyamata bonyolult lesz. Ez a félelem azonban teljesen alaptalan volt, mivel a Magnolion-nál ez is pont annyira gyors és felhasználóbarát volt, mint minden más, amihez idáig hozzászokhattunk. Behelyeztem a kosárba a kiválasztott pólót, majd megadtam a szállítási adataimat. Végül csak ki kellett választanom, hogy miként szeretnék fizetni és már kész is voltam az egésszel. Az egyedi póló nyomás nagyon bejött és kiváló ajándék lett a barátomnak.