Náluk nem kell a japán cégkultúrával megküzdenünk

A japán kultúra egy elképesztően érdekes dolog szerintem. Ráadásul úgy látom, hogy egyre több ember egyetért velem ebben a véleményben. Különös belegondolnom abba, hogy miként jutottam el oda, ahol most vagyok a japán, és általánosságban az ázsiai kultúrával kapcsolatban, mivel sokszor elfelejtem, hogy mi, vagy inkább ki volt az, aki elindított ezen az úton.

Én is egy teljesen átlagos magyar városban nőttem fel, ahol a keleti dolgok inkább csak furcsa egzotikumnak számítottak. Az egyetlen érintkezésem ezzel a kultúrával az volt, hogy a városban volt két kínai gyorsétterem. Ezek pedig nem igazán fedik le a valóságot az ételeikkel. A középiskolában azonban volt egy barátom, akit nagyon érdekeltek a zöld teák és a kalligráfia. Akkoriban sokat jártam át hozzá és mindig furcsállással vegyes csodálattal néztem, ahogy ezeket a különös karaktereket festi.

Itt mutatta meg nekem az első animéket is, amik bevallom, nem nyerték el mind a tetszésemet. Ettől függetlenül, ahogy telt az idő, egyre több olyat találtam, ami igazán megszólított. Úgyhogy mindig volt ez a kis titkos körünk, ahol összegyűltünk, békés zenéket hallgattunk, teáztunk és animéket néztünk. Nem gondoltam volna, hogy csak pár év kell ahhoz, hogy teljesen általános része legyen az életemnek a keleti kultúra, mivel végül úgy döntöttem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Az egyetemen kínai szakra mentem, úgy, hogy ez volt minden előismeretem. Az első pár hónap persze kemény volt és sokat kételkedtem abban, hogy képes leszek-e elsajátítani a világ egyik legnehezebb nyelvét. Szerencsére azonban többé-kevésbé sikerült ez, viszont ekkor a figyelmem ismét visszafordult ahhoz a kultúrához, ami elkezdte ezt az egészet.

Most szabadidőmben tanulok japánt és nagyon szeretem minden percét. Persze rengeteg nyelvtan van, de a korábbi kínai ismereteim segítenek abban, hogy könnyebben megjegyezzem mondjuk az írásjegyeket. Így is egy hosszú és rögös út áll előttem, de szerintem képes leszek ezt is megtanulni kellő kitartással.

Persze most olyan dolgok is lekötik a figyelmemet, mint a cégalapítás. Egy ideje már gondolkoztam azon, hogy valamire fel kéne használnom ezt a nyelvtudásomat. Nagyszerű lett volna, ha nem csak alkalmazotti sorban kéne tengetnem az egész életemet, hanem meg tudnám valósítani a saját ötleteimet anélkül, hogy egy főnök mindig beleszólna. Éppen ezért ettől az ötlettől vezetve, felmentem az internetre, hogy megnézzem, manapság milyenek a kft cégalapítás költségei.

A sors vezethette a kezemet, mikor beírtam ezt a pár szót, mivel ennek köszönhetően elkerültem a Székhely Partner oldalára. Nem hittem volna, hogy lesz egy oldal, ahol minden kérdésemre megkapom a választ, de végül a Székhely Partner ennek a helynek bizonyult. Természetesen minden érdeklődésem ellenére tele voltam kétségekkel, mikor először felléptem az oldalukra. Ezek azonban szinte rögtön elszálltak, mikor megláttam, hogy milyen egyszerű és átlátható a kialakítása.

Szerintem nagyon fontos az, hogy egy ilyen kezdeti ponton megerősítsük a leendő ügyfélt arról, hogy igenis, képes lehet megvalósítani a tervét, mivel leggyakrabban szerintem az tántorítja el a vállalkozó kedvű embereket, hogy azt érzik, nekik túl bonyolult ez a világ. Így azonban minden fontosabb dologról információt tudunk gyűjteni egy ilyen megbízható helyen, ráadásul úgy, hogy egy forintot sem kell majd fizetnünk érte.

Ez mind nagyszerűen hangzott, úgyhogy rögtön elkezdtem mélyebben megnézni azt, hogy mégis milyen tájékoztatók érhetők el. A felső menüből tudjuk ezeket kiválasztani. Engem elsősorban az érdekelt, hogy milyenek a kft cégalapítás költségei, úgyhogy erre kattintottam rá. Egy újabb kellemes meglepetés ért ezen a ponton, mivel ahelyett, hogy egy száraz, jogi szöveg fogadott volna, egy érdekesen megszerkesztett cikk várt a helyén. Nem tudom eléggé kihangsúlyozni azt, hogy mennyire hálás voltam azért, hogy a nyelvezet ennyire érthető volt. Így végre én is azt érezhettem, hogy nem kell jogi előképzettség ahhoz, hogy képes legyek megalapítani a saját cégemet.

Ami jobban aggasztott, az az volt, hogy milyenek a kft cégalapítás költségei, de szerencsére ebben is meg tudott nyugtatni a Székhely Partner csapata, hiszen manapság Magyarországon ez egy egyáltalán nem vészes összeg. Régebben szükségünk volt egy nagyobb alaptőkére, manapság azonban pár tízezer forintból már el is lehet intézni a cégalapítást. A baj csak az, hogy itt nem ér véget a történet.

Minden egyes cégnek ugyanis szüksége lesz egy székhelyre is. Erről az első gondolatom természetesen az volt, hogy csak simán kinevezem az ingatlanomat és már kész is leszünk az egésszel. A probléma az volt, hogy a székhely nem csak simán egy adat, amit ráírunk egy papírra. Hanem egy olyan felelősség, amivel rendszeresen kell foglalkoznunk, mivel a papírjainknak mindig naprakésznek kell lennie ha esetleg jönne egy NAV ellenőrzés. Erre pedig aligha lesz időnk, ha még csak frissen alapítottuk meg a cégünket.

De itt jön a képbe a Székhely Partner egy egyedülálló ajánlattal, mdfg ők elsősorban székhelyszolgáltatás biztosítására vannak szakosodva. Ez pedig azt jelenti, hogy leveszik a vállunkról az összes előbb említett terhet. A székhely mellé ugyanis jár egy adminisztrátor, aki folyamatosan figyeli azt, hogy mindig naprakészek legyünk. Szinte bármikor felkereshetjük telefonon is, úgyhogy végig azt fogjuk érezni, hogy mi vagyunk kontrollban.

Ez persze nem jelentene semmit, ha a székhelyek ne lennének olyan szép helyeken, mint amiket a Székhely Partner ajánl nekünk. Több budapesti székhely közül is választhatunk, amik egytől-egyig a főváros üzleti központjaiban találhatók. Így pedig nem kell majd szégyenkeznünk, ha egy ügyfél azt kérdezi majd, hogy mégis hol van a cégnek a székhelye.

Volt azonban egy alternatív lehetőség is, ami egészen felkeltette az érdeklődésemet. Ez pedig Újlengyel volt. Alapból nem teljesen értettem azt, hogy miért lenne érdemes ezt a települést választani a főváros helyett. A Székhely Partner azonban elmagyarázta, hogy Újlengyel olyan kivételes helyzetben van, hogy ha ide telepítjük a székhelyünket, akkor nem kell majd iparűzési adót fizetnünk. Ez elsőre túl jónak hangzott ahhoz, hogy igaz legyen, viszont elég volt végignéznem azon, hogy milyen más cégek vannak bejegyezve ide és rögtön meg is lettem győzve, mivel csupa nagy multi nevét fogjuk itt olvasni, ha pedig ők nem hoznak jó üzleti döntéseket, akkor senki sem.

Végül pedig a tarifáikkal tudtak meggyőzni. Alapból a kft cégalapítás költségei sem vészesek, de a székhelyszolgáltatás havidíja sem lesz túl magas. Éppen ezért nem halogattam tovább, fel is kerestem őket az oldalon található telefonszámon. Maga az ügyintézés gördülékenyen ment és hamar ki is tűztünk egy időpontot a szerződéskötésre, amihez tartották is magukat. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket, akik korábban a kft cégalapítás költségei miatt nem mertek belekezdeni egy vállalkozásba.