A japán kultúra olyan, ami – európai szemmel nézve – egyediségével rengeteg embert megfog manapság. Valóban egy történelmi és kulturális szempontokból igen gazdag ország ez, ami rendkívül sokszínű, így szinte mindenki találhat benne számára érdekes elemeket. Az ország híres a letisztult esztétikáról, a szigorú etikett szabályairól és a természet iránti mély tiszteletről. A letisztultság megjelenik a gasztronómiában is, ugyanis a japán konyha alapvetően a friss alapanyagok ízének kiteljesedésén és az erős fűszerezés mellőzésén alapszik. A gasztronómián belül sokakat vonz még a japán teakultúra. Ennek az italnak a fogyasztása több mint ezer éves hagyománnyal bír az országban és egy kultikus szertartás övezi, amely szigorú szabályok szerint zajlik. A teaszertartás nem csupán egy ital elfogyasztását jelenti, hanem egy teljes szellemi és művészi élményt is magában foglal. Egy jól végzett teaszertartás harmóniát, tiszteletet és nyugalmat sugall, és gyakran hosszú évekig tartó tanulást igényel. Ezeken túl, sokakat fognak meg a japán kultúrában a harcművészetek, az építészet, az öltözködés, a szobrászat vagy épp a festőművészet. Vannak olyanok akiket pedig a kifejezetten jelenkori kultúra fogja meg, így a modern japán zene vagy a képregények (manga) és animációs rajzfilm sorozatok (anime).
Japán kultúrájának egyik sajátossága az ellentétek harmóniája: a múlt és a jövő, a természet és a technológia, a nyugalom és a pezsgő élet tökéletes egyensúlyban léteznek egymás mellett. Egyszerre vannak jelen a kultúrában nyugodt és gyönyörű természeti tájak és hatalmas nyüzsgő metropoliszok, és jól megfér egymás mellett a hagyományok mély tisztelete és a futurizmus, a nagy befektetés a technológia fejlesztésébe. Ez a kettősség megjelenik az egykori főváros, Kiotó, és a jelenlegi, azaz Tokió különbségeiben is. Míg az előbbi a tradicionális japán építészet gyönyörű ékköve, az utóbbi egy már már sci fi-be illő, óriási város.
Igen egyedi részei a japán kultúrának a gésák. A 17. század óta meghatározóak ők, és tökéletesre fejlesztették a szórakoztatás művészetét. Habár ikonikus sminkjükről, hajviseletükről és ruhájukról híresek, fő céljuk a művészetekkel való szórakoztatás volt. Ebbe beletartozott a hangszerekkel való előadás, az éneklés, a teaszertartás folytatása, és a különböző táncok előadása. A gyakori tévhittel ellentétben azonban nem voltak a gésák prostituáltak. Még egy igen egyedi vonása a gésáknak a feketére festett fogaik voltak. Ez a hagyomány (oharugo) még a gésáknál is régebbről ered japánban, az 2-5. században alakulhatott ki, de igazán a 12. századra terjedt el.
Európaiaknak eléggé meglepő lehet ez a hagyomány, hiszen nálunk pont a fehér, ápolt és rendezett fogak jelentik a szépségideált. Számomra is fontosak az ápolt fogak, és fontos, hogy tegyük is értük, ezért örülök, hogy megismertem a Fogorvos Budapest csapatát. Pont az ő oldalukat böngésztem, amikor eszembe jutott, hogy nem csak Japánnal kapcsolatban mesélnék a fogakról, hanem róluk is szívesen írnék itt, a blogon. Egyébként a fogak feketítésére használt festéket ecetben oldott vasreszelék képezte, amihez egyéb festékanyagokat is kevertek, teafüvekből, lereszelt dióból és bogáncsból. A festést néhány naponta frissíteni kellett, és mai kutatók szerint volt még egy kiemelkedő hozadéka: megvédte a használóját a fogszuvasodástól. Ez egy igen egyedi módja az egészséges fogak megőrzésének, manapság ettől eléggé eltérő módszereket alkalmazunk. A konzervatív fogorvostudomány rengeteget fejlődött az utóbbi évtizedekben. Míg nagyszüleink és szüleink korában egyáltalán nem volt elterjedt szokás, az ezredforduló környékén már minden gyereket arra neveltek, hogy minden nap legalább kétszer fogat kell mosni. Azóta pedig egyre jobban fejlődik a fogápolás technológiája, elektromos fogkefékkel, fogselymekkel és fogköztisztítókkal, a Fogorvos Budapest szakembereinek köszönhetően pedig mindig képben vagyok a legújabb trendekkel, és persze a leginkább alapvető szabályokkal kapcsolatban is eligazítottak. A modern fogászati eljárásoknak köszönhetően ma már olyan kezelések is elérhetőek, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak, például lézeres fogfehérítés vagy teljes kerámia fogpótlások. A prevenció is egyre nagyobb hangsúlyt kap, hiszen a rendszeres ellenőrzések és professzionális tisztítások révén sok probléma még időben megelőzhető. Emiatt reménykedem abban, hogy míg szüleimnek 40 éves korukra sorra elkezdtek tönkremenni a fogai, nekem és a generációmnak tovább bírja majd a fogaink egészsége. Szerencsére eddig a legnagyobb beavatkozás, amire el kellett mennem, a fogkőleszedés volt. A fogorvosbudapest.hu oldalon többet is megtudhatunk a kezelésről, betekintést kapunk a szakembereik pályafutásába egy rövid bemutatkozás keretében, és számos, náluk elérhető beavatkozásról is informálódhatunk.
Sokáig gondolkodtam azon, hova menjek először fogorvoshoz, miután pár évig nem voltam a rendszeres gimnáziumi fogorvos látogatások után. Szüleim és barátaim óva intettek az állami fogászatoktól, mivel nehéz sürgős esetben időpontot foglalni és jórészt csak alkalmi kezeléseket, “tűzoltásokat” végeznek, nem pedig hosszú távon kezelik az ember fogsorát. Ezzel szemben egy magán fogászaton személyre szabott gyógyászat zajlik, ahol hosszú távú projektként tekintenek az ember fogazatára. Emiatt döntöttem úgy annak idején, hogy keresek egy magán fogászatot a fogkövem leszedésére. Ma már nagyon örülök, hogy a Fogorvos Budapest nevű rendelő mellett döntöttem annak idején. Emlékszem, azért voksoltam végül rájuk, mert a weboldaluk alapján nagyon profinak és megbízhatónak tűntek. Láttam, hogy mennyi beavatkozást vállalnak, az enyhébb kezelésektől a fogpótlásokig, így biztos voltam benne, hogy nagyon jól képzettek a szakmájukban. El is mentem hozzájuk a fogkövemet leszedetni, és élőben is nagyon jó tapasztalataim voltak. Fontos számukra a pácienseikkel való kommunikáció, és hogy oktassák is őket a helyes fogápolásra, hogy az eredmények hosszú távon is megmaradjanak. Nekem is hosszan elmagyarázták, mit kell tennem fogkőleszedés után a Fogorvos Budapestnél. Fontos figyelni arra, hogy ne együnk túl forró, vagy hideg, illetve savas, vagy cukros ételeket, emellett pedig az alkoholfogyasztás és a dohányzás is kerülendő. Ez is egy előnye szerintem a magán fogászatoknak az államival szemben, hogy van idő az orvosnak a beteggel beszélgetni, mivel nem várnak még rá húszan a rendelőben.

Ahogyan a japán kultúrában már 2-5. század környékén is fontosak voltak az esztétikus fogak, ugyanúgy a mai világban is nagy figyelem övezi ezt. Bár Japánban a fekete fogak számítottak az esztétika csúcsának, a festék, amit használtak, megvédte viselőjét a fogszuvasodástól is. Ettől merőben különbözik a mai modern szépségideál, ahol a fehér, szabályos fogak az elvártak. Az rendezett és ápolt fogsor természetesen az esztétikán túl egészségügyi szempontból is fontos, ugyanis rengeteg szisztémás betegség is ki tud alakulni beteg fogakból. Örülök, hogy szüleim engem már gyermekkorom óta a fogaim figyelmes ápolására neveltek, így nem küzdök súlyos problémákkal ezen a téren. Emellett pedig úgy érzem, ha valaha komolyabb beavatkozásokra is szükségem lenne, találtam magamnak egy remek magán fogászatot, a Fogorvos Budapestet, ahol a remek gyógyításon túl a betegedukációra is szánnak időt, például elmagyarázzák, hogy az ember mitévő legyen fogkőleszedés után . Ezért abszolút megéri felkeresni szakértő magán fogorvosokat nemcsak akkor, ha már probléma van, hanem megelőző céllal is. Egy megbízható rendelő, mint például a Fogorvos Budapest, segíthet abban, hogy hosszú távon is megőrizzük fogaink egészségét és szépségét.