A japán kultúra mindig is egy kissé misztikusnak számított a nyugati világ szemében. A természettel való közelség, a harmóniára való törekvés, a lelassulás, a testi, szellemi építkezés a nyugati, rohanó világ számára időnként elérhetetlennek tűnik, különösen a nagyvárosban élők esetében. Pedig a nyugat emberének is be kellene látnia, hogy feltöltődés nélkül nincs új energia, csak lemerülés és végül kimerülés. A japánok kedvelik a rendszerességet, a rendszerben való gondolkodást, ami nyugtatólag hat az emberekre. A hierarchia és mások tisztelete központi szerepet játszik a társadalmukban. Ha párhuzamot kellene húznunk a nyugati oktatási intézmények szempontjából, és meg kellene nevezni, hogy milyen értékeket tudnak a keleti kultúrából beemelni a mindennapjaikba, akkor azt mondanám, hogy az óvodák esetében még bele lehet csempészni egy-két elemet, de az iskola már taposómalom, daráló. Az óvodákban nincs számonkérés, stressz, rohanás, minden kisgyermek a saját tempójában végzi a dolgát, időt szánnak a megnyugvásra, a csendes pihenőre, ami energiával tölt fel a következő aktív tevékenységgel járó időszak idejére.
Fontos tehát a rendszer és rendszeresség. Az egyik magánóvodában például a rendszer jegyében öntapadós címkéket készítettek, és minden kisgyermek, aki dicséretben részesül valami oknál fogva – legyen az egy önzetlen segítség, egy szabály betartása, egy ügyes alkotás, egy fegyelmezett sorban állás, egy csendes játék során tanúsított viselkedés, vagy bármilyen említésre méltó tevékenység, amellyel a saját korlátait meg tudta haladni és ezáltal fejlődött -, kap egy címkét, amit aztán egy kis füzetben gyűjtöget. Ezeket a címkéket egy nyomdával készítették el. Az óvodában dolgozó barátnőm mesélte, hogy az ő feladata volt a címkék megrendelése és legyártatása során a nyomdával való kapcsolattartás. Eleinte tartott ettől a feladattól, mert még azelőtt nem volt ilyen megbízatása, de a nyomda munkatársai annyira készségesnek bizonyultak, hogy a végére úgy érezte, hogy a feladat teljesítése egyáltalán nem okozott gondot számára.
Először is keresett az interneten egy nyomdát. A szempont az volt, hogy jó referenciákkal rendelkezzen, legyen helyben és megfizethető árakkal dolgozzon. A kereséshez a címke nyomtatás kulcsszavakat írta be a keresőbe, ahol amint az várható volt, rengeteg nyomda oldala megjelent. Ő a Color nyomdát választotta. Megnézte a referenciákat. A referenciák között előforduló cégek közül számosnak a nevét ismerte már – hazai és nemzetközi vállatokról volt szó, akik csak nem tévedhetnek, ha már a nevüket adják a nyomda munkája mellé. Ha számukra magas minőséget nyújt a nyomda, akkor az ovi számára is megfelelő lesz. Aztán megnézte, hogy hol található az üzemi terület, és örömmel vette, hogy a központi iroda Budapesten található, de egyébként emellett még egy budapesti és egy vidéki telephelyen is folyik a munka. A kapcsolatfelvétel e-mailben és telefonon is lehetséges. Ő először a telefonos változatot választotta, és miután az óvodában egyeztettek a címkék – nevezzük őket matricáknak – design-ját, kinézetét, grafikáját illetően, felhívta a honlapon megadott telefonszámot, a megadott munkaidőben.
Részletesen elmagyarázta, hogy mire lenne szüksége, milyen mennyiségben, milyen célra, és hogy ehhez kér tanácsot, segítséget. A nyomda munkatársa elmagyarázta, hogy a tekercses matricát ajánlja, mert az lehetővé teszi az egyforma címkék nagy mennyiségben való gyártását. Ezt szokták ajánlani, amikor tömegesen szeretne valaki árut megjelölni. Ebben az esetben pedig a rendszeres jutalmazás eszköze lenne, tehát fontos az egyformaság, mert ez az egy bizonyos matrica egy bizonyos dolgot hivatott közvetíteni. Mivel beltéri használatra szánják, ezért a papír alapú matricát javasolja, de a megrendelő thermo anyagból vagy műanyagból is kérheti a terméket. A címke ragasztásának is többféle típusa létezik, elsősorban a törvényi előírásokat követi, de azon belül lehet tartós, vagy visszaszedhető ragasztású, sőt olyan is, amelyet roncsolás nélkül nem lehet eltávolítani.
Az óvoda esetében természetesen az egyszerű papír alapú matrica is tökéletesen megfelelt. Be is rendeltek belőle rögtön jó pár tekerccsel, a nagyobb mennyiséggel is jól jártak költségek terén. A „nagy leleplezés” napján a kicsik már izgatottan várták a nyomdás meglepetést. A címke nyomtatás remekül sikerült, az ovisok is nagyon elégedettek voltak a végeredménnyel, és szorgosan tették a dolgukat, hogy jutalmul kaphassanak egyet-egyet belőle.