Egészen le voltam nyűgözve, amikor egyik barátom mesélte, hogy a bölcsészkaron milyen szabadon válaszható tárgyakat tud felvenni. Köztük van például a japán nyelv mellett a japán kultúra is, ami neki, mint hatalmas japán-rajongónak, valódi élmény. Sok olyan tényt, érdekességet osztott meg velem is, ami teljesen új volt, noha én nem is vagyok a terület akkora imádója, de szeretek minél tájékozottabban járni-kelni a világban. Az alapvető, Japánnal kapcsolatos ismereteim mellett azonban csak közgazdaságtani tanulmányaimnak köszönhetően hallottam az országhoz, és vállalati kultúrájukhoz köthető pozitívumokról, például a „kaizen” és a „kanban” nem ismeretlen fogalmak számomra. Azonban ezekkel együtt is azt gondolom, hogy a munkamoráljuk, a „hustle culture” brutális és káros.
Hiszek a kemény munkában, de egyben optimalizálni is szeretem a folyamatokat, ezért nem bánom, ha pénzt és időt spórolhatok – példának okáért a székhelyszolgáltatásnak köszönhetően, amire a Gross Office Kft.-nél fizettem elő.
A csomagajánlatuk olyan tetszetős volt, hogy nem tudtam neki ellenállni, és ahogyan az az idők során kiderült, jól döntöttem. A cégem nem is járhatott volna jobban a szekhelycentrum.hu által kínált szolgáltatással – azóta már több cégvezető társamnak is ajánlottam a lehetőséget… Pláne az újlengyeli székhelyt, de persze nem akarok senkit presszionálni, van, akinél a budapesti székhely és székhelyszolgáltatás a befutó. Ezt is kedvelem a Gross Office kapcsán: szolgáltatásaikat az ügyfelek igényeire szabva alakították, így mindenki megtalálhatja köztük a számára tökéletes konstrukciót. Valódi profik a székhelyszolgáltatást illetően, és weboldalukat, a szekhelycentrum.hu-t is igyekeztek úgy kialakítani, hogy az alapvető, fontos tudnivalókat tartalmazza. Így az érdeklődők már kapcsolatfelvétel előtt fel tudják mérni a kínált szolgáltatás részleteit, és ennek megfelelően dönthetnek – természetesen ebben is lehet segítséget kérni a szakemberektől. Nekik az az érdekük, hogy az ügyfél olyan döntéseket hozzon meg, amelyek hosszú távon fogják a kényelmét szolgálni. Az országszerte megtalálható Gross-irodákban meg is történhet a szerződéskötés, az addigi folyamat pedig akár az otthonunk kényelméből is lebonyolítható – ebből is látszik, hogy a Gross kényelmes és rugalmas ügyintézést tesz lehetővé.
Összegezve az eddigieket: a szekhelycentrum.hu mögött álló Gross Office Kft.-nek köszönhetően a céges mindennapjaim sokkal gördülékenyebbek. Nincs gondom sem a levelezésre, sem az ingázásra, és a hivatalos szervek fogadását is rájuk bízhatom. Semmi pénzért nem mondanék le a székhelyszolgáltatásról!